POLGÁR Időjárás
Menü

Camel active


Kártyás fizetésre az üzletben van lehetőség.
Forgalmazott márkák: camel active
Termékskála: Sportruházat, sportcipők, utcai cipők, egyéb kiegészítők.


ONE LIFE. LIVE IT.

A Camel active története 1977-ig nyúlik vissza. Ebben az évben indult útjára Camel Collection, Camel Boots, illetve Camel Bags márkanéven az életstílus márka ruházati, lábbeli és táska kollekciója.

A cél az volt, hogy az öltözködéshez kapcsolódva olyan presztízsmárkát hozzanak létre, melyben ötvöződnek a cigaretta termékekről ismert Camel-image értékei: teve, kaland, utazás, egzotikus tájak, dzsungel, szafari, sivatag. 1980-tól megrendezésre kerültek a nem hivatalosan négykerék meghajtású autók olimpiájának nevezett Camel Trophy túlélő versenyek, melyek a kihívás, a férfiasság és az erőpróba értékeivel gazdagították az image-t. A jelentkezők milliós táborból előminősítő versenyek során választották ki a két főből álló nemzeti csapatokat, melyek az első és az utolsó alkalommal egyaránt Dél-Amerikában mérhették össze erejüket, 1980-ban az Amazonas mentén, 1988-ban pedig a Tűzföldön.

Az erőpróba nemzetközi ismerettségén és népszerűségén felbátorodva a Worldwide Brands, Inc., (WBI) a nem dohányipari érdekeltségű Camel-márkák tulajdonosa, 1991-ben forgalomba hozta a Camel Tropy önálló ruházati (Camel Trophy Adventure Wear) lábbeli (Camel Trophy Adventure Boots), táska (Camel Trophy Adventure Bags) és óra (Camel Trophy Adventure Watch) kollekcióját. A termékek kulcspiacának Nyugat-Európa, azon belül is Németország számít. A 90’-es évek a közepétől dinamikusan növekvő piaci lefedettség nyomán azonban már Közép-Kelet Európában és Dél-Kelet Ázsia is egyre nagyobb szerepet játszik a Camel-termékek forgalmazásában, melyek 1977-től Magyarországon is kaphatók.


Hírlevél
Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesülhess a legújabb akciókról!